A képzés ösztöndíjpályázata régiónként kerül meghirdetésre: csángó-magyar, diaszpórabeli (nyugati szórvány), felvidéki, horvátországi, kárpátaljai, muravidéki és vajdasági fiatalok számára.

A képzésre olyan fiatalok pályázhatnak, akik felsőoktatási továbbtanulásra jogosító középfokú végzettséggel rendelkeznek.

Az 1990 óta működő képzésben a diákok kötelezően két felvételi-érettségi tárgyat tanulnak, és a május-júniusi érettségi időszakban érettségit tesznek. A diákok kilenc tantárgyból (matematika, fizika, informatika, biológia, kémia, földrajz, magyar nyelv és irodalom, történelem, angol) választhatják ki a számukra a felvételi-érettségihez szükséges tárgyakat, amelyet magas óraszámban, heti 12-20, éves szinten 360-600 tanórában tanulnak. A felkészítés során a diákok elsajátíthatják az adott tantárgy teljes középiskolai tananyagát, miközben jártasságot szereznek az érettségi típusfeladatok megoldásában, illetve fejlődnek azon képességeik is, amelyek szükségesek lesznek majd felsőoktatási tanulmányaik sikeres folytatásához.

A tantermi oktatás mellett az intézmény falain kívüli programokkal (múzeum- és színházlátogatás), illetve tanulmányaikhoz kapcsolódó szakmai kirándulásokkal is támogatjuk a sikeres érettségi felkészülést. A külhoni magyar közösségek értelmiségi utánpótlásában együttműködünk a határon túli ösztöndíjtanácsokkal és bizonyos szakok esetében igyekszünk enyhíteni a mindmáig fennálló szülőföldi továbbtanulási lehetőségek hiányán.

A KKM külhoni magyarok érettségi-felvételi előkészítő képzésén tanulók átlagos felvételi aránya évek óta 75–80% körül alakul úgy, hogy a diákok többsége magas presztízsű szakokra és egyetemekre felvételizik.

Amit kínálunk

  • a választott szakhoz szükséges két tantárgy oktatása
  • az érettségire és az egyetemi tanulmányokra felkészítésben nagy tapasztalattal rendelkező oktatók
  • kollégiumi elhelyezés
  • részvétel a tanórán kívüli szakmai programokon, rendezvényeken
  • támogatás, tanácsadás a szakválasztásban, az érettségi-felvételi stratégia kidolgozásában, illetve a felvételi ügyintézésben

Információ és jelentkezés
Puskás Cecília - oktatási referens

1065 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 57.

III. épület I. emelet 101-es iroda (Bejárat a Jókai utca 34 felől.)

+36 1 800 9483

htmelokeszito@mdakft.hu

 

A pályázat elektronikus beadási határideje: 2023. augusztus 2. 

A képzés hossza: 10 hónap: 2023. szeptember – 2024. június