20 Sep

A Pest és Érd Megyei Jogú Város Kereskedelmi és Iparkamara, illetve Dunaszerdahely városa közös fórumot tartott szeptember 20-án, ahol az együttműködés további dinamizálása illetve a V4-ek más területi kamaráival való kiegészítése szerepelt napirenden. A fórumon felszólalt Pető Tibor pozsonyi nagykövet is. 

A nagykövet szerint a két ország nemcsak természetes gazdasági partnere egymásnak, de az itt élő magyarság további erősítő kapcsot jelent. Szlovákia 2018-ban Magyarország második legnagyobb exportpartnerévé vált, és a 10 milliárd eurót meghaladó kivitel 40%-át kis- és közepes vállalkozások bonyolították. A magyar kormány ezeket az önmagukban is tekintélyes eredményeket további infrastruktúra-fejlesztéssel igyekszik támogatni: autópályák, vasútvonalak hidak építése. 

Ugyancsak az infrastruktúra fontosságáról beszélt Világi Oszkár, a Magyar-Szlovák Kereskedelmi Kamara elnöke, aki hangsúlyozta, hogy a régió egyik legfontosabb gazdasági együttműködési területe az energetika, ezért üdvözlendő, hogy az olaj- és földgázösszeköttetések mellett a villamoshálózatok összekapcsolása is jó ütemben halad.